2010.03.15.

Módosítás:

- kompletten átdolgozott "komplett vasfekvések dialógus"

- új parancs a mutatóvonalak eszköztáron: 'pettyecske' (buta pettyet csinál)

Hibajavítás:

- Spirálkengyelnél az utóbbi időben nem egészen értelemszerűen működött a vasdialógus

- Steelben, ha egyszerre több szelvényt módosítottunk és volt közöttük lemez is, akkor a lemezek vastagságát kinullázta

- Gyűjtőparancsoknál a mozgatás a fantomreferenciával együtt mozgatta a főpéldányt is

- Bizonyos esetekben, ha a létránál nem létrairányú kiosztás volt beállítva, és a létra íves szakaszt is tartalmazott, hibásan mérte az osztásközöket

- ívet tartalmazó stílusos vonalláncnál nem működött megfelelően az automatikus összenyilazódás, ha az ívre mutattunk

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége van ezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

Az új funkciók kipróbáláshoz be kell kapcsolni a '6.5 vbexpress tesztelése' funkciót

- vas helyi menüjében új parancs: szakaszok hozzárajzolása

- létra helyi menüjében új parancs: szakaszok hozzárajzolása

- új kótázási opciók: összkóta megadásának lehetősége

- új komplett vasfekvés: vasra merőleges irányú kiosztás, vassal nem deréxöget bezáró létrával

- új komlett vasfekvés: n db tüske (hosszvas) kiosztása egy kiválasztott szár mentén (akár több sorban is)

- új komplett vasfekvés: n x m db mátrixos kitüskézés adott kontúrokhoz

- új parancs a szereltvas eszköztáron:'vasnézet beillesztése' (kontúrmutogatás nélkül)

- új beállítás a globális beállítások/szereltvas I fülön: 'legnagyobb szemcsenagyság' (minimális vastávolság megállapításához kell)

- új gomb a vasalási rétegállapot dialóguson: 'ALAPÁLLAPOT' ez a gomb létrehoz néhány beállítást ami jól jöhet az alsó/felső réteg kezeléséhez

- új mezők a vasalási rétegállapot dialóguson: 'sorszám': ez alapján rakja sorba a gombokat a "réteg áll." modeless dialogon, '+ hézag': ennyi hézag lesz az adott gomb előtt (mindez arra jó, hogy csoportosíthassuk a megfelelő gombokat) a réteg áll. új funkciókhoz van is egy egyszerű kis filmecske.....

2010.02.14.

Új funkció(k) beépítve:

- a mutatóvonalas felirat objektum érzékeli a metszéspont tárgyrasztert (autocad 2006++ esetén)

- új parancs: vbdist

Hibajavítás:

- a szelvénynézet az ablakos stretchre nem működött megfelelően

- a hálózati rajz nem kezelte megfelelően a léptéket (és nem is volt megadható, hogy milyen léptékben készüljön

- a szelvénynézetnél hiába volt defpoints ra állítva a tengelyvonal, nyomtatásnál mégis kinyomtatta

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Kótázás eszköztáron: lejtésmegadás

- Kótázás funkciónál összkóta megadásának lehetősége a bill. driver segítségével

- általános beállítások dialógus/ szvas II fülön újabb kerekítési opciók az egyenes vasakra

2010.02.05.

Hibajavítás:

- 64 bites rendszeren a pontokkal történő kótázás funkció nem működött megfelelően

2010.01.26.

Új funkció(k) beépítve:

- a szelvény mozgatásakor felugró eszköztár két újabb opcióval bővült: tükrözés fehér/sárga ill. piros/kék tengelyre

- furatkepnel ovalis lyuk megadasanak lehetosege

Módosítás:

- szelvényeknél most már a csoporttagokhoz is lehet nyújtani, ill. fogópontot fogni

- az UI csomópont levételélnél eddig nem kért bázispontot, most már kér

Hibajavítás:

- a program eddig engedett olyan szerkezetobjektumot is kipurgálni, amelyre volt hivatkozás

- eddig, ha olyan rajzot nyitottunk meg, melyben a "gyári" kötőelemeken kívül is volt valamilyen egyedi kötőelem, de hiányzott a hozzá tartozó cfg, akkor a program elszállt

2010.01.18.

Új funkció(k) beépítve:

- pettyben látszó vasak fogópontos mozgatásakor bekapcsolt ORTHO mellett az autocad 2007-től csak 1 irányban engedte mozgatni a pettyeket, most az ALT gomb megnyomása kikapcsolja az ORTHO-t de mégis vetíti a mozgásvektort X,Y irányba. (kikapcsolt ORTHO mellett minden úgyanúgy működik mint eddig)

Hibajavítás:

- a korábbi buildokban az automatikus alapvasalás úgy hozta létre a vasat, hogy osztásköz értékét a vasalási rétegből származtatta, ahelyett, hogy a kontúrból vette volna

- a kontúr dialógus INFO ablakában a tömegek helyett 0-t írt

- ha az objektumdefaultoknál a kótához csak az alternatív formátumstring tagot módosítottuk, akkor nem frissítette a már beillesztett kótákat

- mutatóvonal scale faktorának átállításakor a szövegek beillesztési pontja nem maradtak a helyükön

- az utóbbi buildokban nem rajzolta ki a létrák origóját

2010.01.14.

Új funkció(k) beépítve:

- Ha a kontúrnál az egyik irányhoz 0 átmérőt állítunk be, akkor az az irány nem lesz kiosztva

Hibajavítás:

- Autocad 2010 alatt nem működött a keret másolás

- Autocad 2007++ alatt a másodszori kontúrmódosítás hibát okozott

2010.01.10.

Új funkció(k) beépítve:

- ha mozgatásnál csak 1 szelvényt választunk ki, akkor felugrik egy eszköztár, mellyel további opciók lehetségesek

- új parancs a steelben: Nempozicionált szelvényrajz szelvénytárból. Ez a fajta szelvény ugyanúgy viselkedik (nyújtható, módosítható, referencia kérhető róla stb.. mint a főpéldány, csak épp a gyűjtésben nem vesz részt és nem kap pos jelet sem. Ha létezik a NOPOS szelvénystílus ill. a NOPOS szerkezetobjektum, akkor ezen szelvények automatikusan ide kerülnek (így a rajzban láthatjuk pl. szín alapján, hogy melyik a nem pozicionált szelvény)

Hibajavítás:

- az allétra felirattag nem működött megfelelően, ha a létrastílusnál a kezdőblokkok száma 1 től eltérő volt

- 64 bites rendszereken a táblázat dialóguson a szűrés vasalási réteg alapján nem volt kiválasztható

2009.12.10.

Hibajavítás:

- szelvény elhelyezéskor, ha irányt mutattunk meg, nem mindig fordította jó irányba

- szelvény nyújtáskor, ha a teljes szelvény be lett keretezve (gyakorlatilag mozgatás nyújtás által), utána rossz helyre tette a szelvény origóját

2009.11.23.

Hibajavítás:

- síkbaterített főpéldány esetén nem minden esetben működött megfelelően a kontúrhoz való stretchelés

2009.11.20.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- sugárkótázás

- ívhosszkótázás

figyelem!!! ezek a kóták a rajzi egység és az alap rajzi lépték alapján számítják ki az értéket és később sem módosulnak nagyítás után. Ezek a kóták a lineáris kótával ellentétben nem saját objektumok, hanem autocad kótákat hoznak létre, így nincs értelmezve sem a léptékük, sem a scale faktoruk.

2009.11.15.

Módosítás:

- a komplett vasfekvés/kontúr leszegése parancs most úgy helyezi el a vasat, hogy annak origója a vas kontúrhoz közelebbi végén van

Hibajavítás:

- bizonyos programfunkciók kikapcsolták a POLAR működésmódot

- az alternatív fantomreferencia lekérése közben, ha pontmegmutatás helyett ENTERT (vagy jobb egeret) nyomtunk, akkor hibás referencia keletkezett

2009.11.05.

Módosítás:

- az objektumkapcsolatok auditálása parancs egy további hibát kijavít

- a létra stretch funkció működik akkor is, ha beforgatott felhasználói koordinátarendszerben dolgozunk

2009.11.02.

Módosítás:

- 6.0 tesztelési idő meghosszabbítva

2009.10.20.

Módosítás:

- A komplett vasfekvés/bekötővas funkció már a csoporttagokhoz is beteszi a bekötővasat

2009.10.15.

Új funkció(k) beépítve:

- steelnél új parancs: csomópont másolása unintelligens elemként

- új fül a progamműködés beállításainál (dialógus adatbevitel) itt állíthatóak a vasdialógusban használt mezők adatai.

Módosítás:

- a levágás ferde élhez funkciónál referenciát is meg lehet mutatni határként

- szelvényeknél és szelvény referenciáknál a merőleges tárgyraszter is működik az övekre is.

- a vb munkaasztal/új file primitív rajzelemekkel funkciónál nem kell, hogy az összes réteg aktív legyen. Az inaktívakon lévő rajzelemeket nem konvertálja

- a vb munkaasztal/új file primitív rajzelemekkel funkciónál megpróbálja automatikusan purgálni azokat a blokkokat, melyekeben beágyazott vbexpress objektumok találhatók.

- részlethivatkozás dialóguson OK+ DEFAULT gomb, ha ezt megnyomjuk akkor a következő hivatkozást az itt beállíttt adatokkal fogja létrehozni.

- a felirat tulajdonságai dialógusban szélessebb mező a stílusnévnek, így hosszabb stílusneveket is meg tud jeleníteni.

Hibajavítás:

- szelvénydialógusban az ÁTVEZET gomb az olyan szelvényeknél, melyeknek a magassága nagyobb volt mint a hossza (pl. U 300-100) hibásan vezette át a hosszt.

- szelvényeknél a gérbevágás funkció időnként fatal errort okozott

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- alternatív formátumstring megadási lehetőség az összes objektumra. A felirat tulajdonság dialógusban csak akkor jelenik meg az alternatív beállítási lehetőség, ha az objdefaultnál be van állítva az alternatív string

- új kapcsoló a programműködés/kényelmi funkciók beállításainál: létra kispos felirattagból 1-1 + nyilacska. Ha ez be van kapcsolva akkor a két szélső kispos felirattagnál jelzi a kiosztás irányát.

2009.10.07.

Új funkció(k) beépítve:

- mutatóvonal felirattag nélkül

- felhajlítás jelölés

- unitelligens szelvény szelvénytárból funkció létrehozza az öveket is

- az intelligens nyújtás parancsnál kezeli a (belső) övvonalakat is, mind főpéldánynál mind referenciánál

- az intelligens nyújtás parancsnál kezeli a keresztmetszet referenciát is kontúrként

- a nearest (szomszédos) tárgyraszter működik a szelvénynézetnél és a szelvény nézet referenciánál is az övek vonalára is

- új formátumstring tag: $dx (csoporttagok száma)

- új nyomógomb a varrat dialóguson: OK + DEFAULT

Módosítás:

- a vasdialógusban a vasméretek melletti gombváltások sorrendje megváltozott. Eddig: mért- rétegből- részletből- kézi volt, most mért-kézi-rétegből- részletből

Hibajavítás:

- az eszköztárról indított komplett vasfekvések parancsok kikapcsolták a futó tárgyrasztert

- azon vasak origója is kirajzolódott, melynek fóliája ki volt kapcsolva (fagyasztásnál nem rajzolódott)

- multi mutatóvonal nem működött egy ideje

á-$s?[...] opcionális formátumstring tag nem a definiciónak megfelelően működött

-$m?[...] opcionális formátumstring tag nem a definiciónak megfelelően működött

- varrat élből parancs kikapcsolt a tárgyrasztert

- ha egy szevénykeresztmetszetet mozgattunk a stretch paranccsal, akkor nem mozgatta a beillesztési pontot

- tükrözött nézet főpéldánynál nem jól kezelte az ÁTVEZET parancsot

- szelvény fantomreferencia lekérésénél bizonyos tárgyraszterbeállítások mellett lefagyhatott a program

2009.09.29.

Módosítás:

- az ászokcsavarnál és a menetes szárnál állítható a közrefogás, de ezeknél a csavaroknál mindenképp szimmetrikusan rajzolja az anyát alátétet (tehát nem lehetséges különböző 'kilógást' beállítani)

Hibajavítás:

- a szelvény nézet referencia feliraton a dialógusban hibásan jelent meg a default formátumstring érték

2009.09.22.

Hibajavítás:

- steelexpressnél, ha egy csoportként iratoztunk fel tükrözött és nem tükrözött ugyan olyan szelvényt, akkor a tükrözött csoporttag nem tükrözve jelent meg

2009.09.09.

Új funkció(k) beépítve:

- új kötőelemcsalád: menets szár

- új szelvénycsalád: europai lejtőstalpú U szelvény (UPN)

Hibajavítás:

- a steelexpressnél az egyedi ászokcsavarnál csak kötött hosszakat engedélyezett

2009.07.29.

Hibajavítás:

- steelexpessben az íves szakaszokat tartalmazó lemezből készült objektumokat eltérő POS jellel láthatta el időnként, ha a szelvények egymás tükörképei voltak.

2009.07.28.

Hibajavítás:

- az olyan létrareferenciáknál, melyeknél a mérés iránya nem osztásvonal irány volt, és a referencia el volt forgatva a főpéldányhoz képest, ott hibásan mérte az osztásközöket

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- programműködés beállításainál új kapcsoló: "Vasat tegye automatikusan a létrapontba"

2009.07.10.

Hibajavítás:

- a steelexpressben a kötőelemtáblázatnál a szűrés nem működött megfelelően tartozék nélküli (anya/alátét) kötőelemcsaládokra

2009.06.02.

Módosítás:

- 6.0 vbexpress tesztelése továbbra is engedélyezve

2009.05.22.

Új funkció(k) beépítve:

- steelexpressnél működik a pos csoport ill. szerkezetobjektum alapján történő szűrés

- új helyi menü a steel nézet referenciákhoz: "Alak átvétele főpéldányból"

Módosítás:

- az unitelligens szelvény szelvénytárból c. parancs a buta szelvényhez opcionálisan létrehoz egy mutatóvonalat a szelvény adataival (ez a felirat, a buta szelvényhez hasonlóan nem intelligens)

- a kényelmi beállítások/jelentés a vastáblázatról funkció jelent a szelvény/kötőelemek táblázatról is

Hibajavítás:

- több szelvény egyidejű módosítása esetén, ha eltérő szelvénycsaládból származtak, akkor fatal error lesz

- furatkép tükrözése nem működött megfelelően

- unintelligens szelvény zártszelvénynél, körszelvénynél csak a külső kontúrral jött létre

2009.05.20.

Hibajavítás:

- bizonyos speciális körülmények fennállása esetén, ha több vasat módosítottunk egyszerre, akkor esetleg megszüntette az összes vasnál a részletobjektum hivatkozást

2009.04.10.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring tag a szelvénynél: $ff ami a felületkezelést jelenti

Módosítás:

- a default táblaleíró a szelvényhez tartalmazza a felületkezelés oszlopot is (inaktív)

Hibajavítás:

- a break parancs megtörte a multilétrát is (hibásan)

- a szelvények pozicionálásánál figyelembe veszi a felületkezelést is

2009.03.31.

Hibajavítás:

- Vegyes feliratstílusú (True Type fontot és shx fontot használó) feliratstílusok esetén a jobbra igazított feliratot nem igazította pontosan.

2009.03.25.

Hibajavítás:

- több hiba javítása a kötőelemek dialógusával és pozicionálásával kapcsolatban

2009.03.10.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring komponens a speciális szöveg objektumhoz: $bt jelentése: a legutoljára kirajzolt keret nagysága kinyomtatva m2-ben

2009.03.01.

Új funkció(k) beépítve:

- az objektumdefaultok közé bekerült a szelvény fantomreferncia objektum

- a kötőelemkép Z nézeténél ENDpoint tárgyraszter elérhető a csavarok beillesztési pontjára ill. CENterpoint elérhető a csavarkép közepére

- a kötőelemkép helyi menüje bővült egy "MOZGAT" paranccsal, aminek segítségével a középpont megfogási ponttal tudjuk a csavarképet mozgatni

Módosítás:

- a csopólemez létrehozása rajzelemekből parancs most azonnal felhozza a szelvény módosítás dialógust, így egyből be tudjuk állítani a vastagságot

Hibajavítás:

- a steel főnézet referencia nem rajzolta ki az öveket

- a szelvény tulajdonságai dialógus hibásan jelenítette meg a razjból számíott méreteket, ha átírtuk a léptéket, ami már eredetileg sem egyezett meg a globális rajzi léptékkel

- a szelvények nem minden esetben reagáltak megfelelően a tükrözés parancsra

- a csavarképnél a beillesztési pont módosítása helyi menüpont hibásan aktív volt. Ez az opció csak a szelvényekre működik!

2009.02.22.

Új funkció(k) beépítve:

- új feltételes formátumstring komponens a vasnál: $r[...] igaz, ha a multiplikátor zérus

Hibajavítás:

- Autocad 2008/9 esetén az előregyártott objektum nem frissítette a hosszát, ha fogóponttal, vagy ablakos nyújtással nyújtottuk

- A fantomreferenciák alapból nem a megfelelő fólián jöttek létre

- a piros fantomreferencia vasreferencia esetén a kék fantomreferencia default formátumstringjét használta

- Autocad 2008/9 esetén az intelligens kóta folytat parancs lefagyhatott, ha be volt kapcsolva a kóták csoportba foglalása

- A szelvény "főnézet -referenciát" nem lehetett elforgatni.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Új paraméterek a létrastílusnál, amik segítségével 2 vonalas részletobjektum hivatkozást hozhatunk létre.

2009.02.19.

Hibajavítás:

- a vasstílusnál bekapcsolt párvonal esetén, ha annak virtuális fóliája nem nyomtatandó volt, akkor is kinyomtatta

- autocad 2008 esetén a pozicionálás súlyozása dialógus esetenként lefagyott

2009.02.14.

Új funkció(k) beépítve:

- a keret objektum belső részén működnek a tárgyraszter pontok

Módosítás:

- Ha rögzítettük a poziciókat vagy azok egy részét és vegyesen alkalmaztunk numerikus és alfanumerikus poziciós jeleket, akkor a táblázatban nem minden esetben rendezte "logikusan" a poziciókat egymás alá.

- a szelvénynél a gérbe vágás funkció figyelembe veszi a kiválasztási pontot, és ha nem egyértelmű, hogy a szelvény mely részét kell eldobni és melyiket megtartani, akkor a kiválasztási ponttal határozhatjuk meg a megtartandó részt.

Hibajavítás:

- Ha egy részletben lévő vasnál a vas léptéke a részletobjektumból volt származtatva és ez a lépték eltért a globálistól, akkor a program hibásan rajzolta a kampóhosszakat

- Beállított pos kontroll esetén előfordulhatott, hogy az újragyűjött vált. h. vasnál nem tartotta az eredeti poziciót, hanem alpozicióval látta el.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- A vaskiosztásnál az osztásközhöz bekerült egy új opció: "számított" ha ez van bekapcsolva és a darabszámot kézzel állítjuk, akkor az osztásközt számítja a program... Ha mind az osztásköz, mind a darabszám számítottra van állítva, akkor az osztásköz meg fog egyezni a létra hosszával és 2db ot számol el a program. Ehhez a funkcióhoz a 6.0 vbexpress tesztelése kapcsolót be kell kapcsolni.

2009.02.09.

Hibajavítás:

- Ha csak steelexpress 5.5ös kulcs volt a gépre dugva, akkor a nyújtás és a shif-je funkciók nem működtek

2008.11.17.

Hibajavítás:

- ha a koordinátarendszer nem WORD akkor a mutatóvonalnál az új pont hozzáadása elejéhez/végéhez funkció nem működött megfelelően

- tükrözött referenciák egyidejűleg történő feliratozása esetén nem mindig mutatott az egyik mutatónyíl a megfelelő helyre

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Elkészült a steelexpress új verziója, már működik a kötőelem, valamint a varrat objektum is.

2008.10.16.

Új funkció(k) beépítve:

- bázis szintkóta behelyezésekor eszköztár ugrik fel, mellyel adott irányba, vagy arra merőlegesen is elhelyezhető a kóta

- a szétvetés primitív elemekre a nyilblokkokat nem veti szét egyedi rajzelemekre, hanem blokkot tesz a helyére

Módosítás:

- a leszabási rajz scale faktora lerakáskor "részletből" -re állítva

- a kóta léptéke lerakáskor "globális"-ból ra van állítva

Hibajavítás:

- az import funkcióval nem lehetett beimportálni a kiexportált formátumstring defaultokat.

2008.10.13.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- ellenőrző sraffozás az összes vasra, vassal párhuzamos sraffvonalak

2008.09.18.

Új funkció(k) beépítve:

- ha egy vasat úgy stretchelünk, hogy a nyújtás egy addig vasalási rétegből származó értéket érintett, akkor a program felajánlja, hogy módosítja a "vasalási rétegből" értéket "rajzi hosszból" -ra

- globális beállítások pozicionálás fülön új kapcsoló: "automatikus pozicionálásnál min 2 jegyű vaspoziciók"

Módosítás:

- a konverzió létrává parancs elfogad zárt vonalláncot is

Hibajavítás:

- az "FMV vas pettynézetben" komplett vasfekvés hozzárendelte a vasfekvést a részlethez akkor is, ha a globális beállításoknál az automatikus (futásidejű) részlet hozzárendelés be volt kapcsolva, így a másolás során létrejött példányok is az eredeti részletobjektumra hivatkoztak.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- pont objektumhoz 2 új parancs: pozició felkeresése, újrapozicionálás rendező vonallánc mentén (vagy anélkül)

2008.09.02.

Hibajavítás:

- a szétvetés primitív elemekre funkció nem kezelte megfelelően a vastagsággal rendelkező vonalláncokat tartalmazó blokkokat.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- British Standard szerinti vasalási tervek készítése

2008.08.26.

Módosítás:

- ablakos stretchet alkalmazva a felirat objektumra logikusabban viselkedik a program (pl. külön ablakban csak szövegetagok stretchelése)

Hibajavítás:

- FM-ben elszámolt vasnál előfordulhatott hogy hibás öshosszt számolt, ha a gyűjtéskor elsőként megtalált adott átmérőjű FM vas nál a síkok száma 1 től különbözőre volt beállítva valamint ugyanezen vasfevés egyidejűleg változó hosszúságú is volt.

2008.08.05.

Hibajavítás:

- a mutatóvonalas felirat az ablakos stretch parancsnál figyeli a kiválasztott tartomány pontjait

- több vas egyidejű módosítása esetén időnként lefagyott a program

- bizonyos élbe forgatott vasak a stretch parancs után nem a megfelelő helyre fordultak vissza

- több vas egyidejű geometriamódosítás esetén előfordulhatott, hogy a vas bázispontja 'elugrott'

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- globális beállítások/szereltvas II/Nullblokk a létrafeliratnál is kapcsoló

- globális beállítások/szereletvasII /Allétranyilak szembeforgatva kapcsoló

- BSS szerinti rajzoláshoz szükséges formátumstringek

- létrastílusnál új komponens: allétra felirattag (ez főleg multilétránál lehet hasznos)

2008.07.25.

Hibajavítás:

- némely esetben előfordulhatott, hogy bonyolultabb vasalaknál a különbségi vastáblázatnál, beállított pos vezérlés esetén nem ismerte fel, hogy a pozició azonos a pos vezérlő megfelelő poziciójával

2008.07.16.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring komponensek $hs húrmagasság kezdőérték $he húrmagasság végérték vált. hosszúságú íves vasaknál

Módosítás:

- a bázis szintkóta és a szintkóta referencia létrejöttekor a scale faktor "részletből" -re van állítva (eddig manuális 1.0 volt)

Hibajavítás:

- a szintkótánál a talpra tükrözés nem működött megfelelően, ha a növekedési irány eltért a függőlegestől

- a stretch parancsnál, ha sraff objektumot mutattunk meg, akkor furcsán nyújtott (most nem nyújt sehogy sem)

- XREF es rajz esetén a komplett vasfekvések nem mindig ismerték fel megfelelően a kontúrt

- ha a vastílusnál be volt kapcsolva a beforgatott főpéldány feliratozása, akkor előfordulhatott, hogy a feliratot nem megfelelő helyre tette

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- új kapcsoló a kényelmi funkciók fülön: "leszabási rajzok gyűjtéskor egymás alá". Ha ez be van kapcsolva, akkor az összes hiányzó leszabásit automatikusan egymás alá helyezi a program.

2008.07.02.

Hibajavítás:

- csoporttag hozzáadása funkció további módosítása

- lejárt a tesztelisi idő üzenet megszüntetése

2008.06.27.

Hibajavítás:

- ha beforgatott referenciát válaszottunk létránál "kiosztott elem"-ként, akkor nem minden esetben rajzolta ki a létra metszésénél a nullkarikát

- bizonyos esetekben előfordulhatott, hogy a csoporttag hozzáadása funkció nem fejezte be futását jobbgombra

2008.06.09.

Új funkció(k) beépítve:

- segédegyenesek eszköztáron két párhuzamos közöspontú egyenes egyesítése

Hibajavítás:

- részletobjektumból származtatott lépték ill. mért vashosszak esetén a vasdialógusban hibásan jelenítette meg a vas részhossz(ai)t, ha a részletobjektum léptéke eltért a fő rajzi léptéktől

2008.05.24.

Új funkció(k) beépítve:

- az autostretch objektumnak újabb fogópontjai vannak

Hibajavítás:

- az XPRIM funkció nem hozta létre a blokkábrázolásos részletobjektum hivatkozásokat a primitív rajzban.

2008.05.09.

Hibajavítás:

- időnként a .r feleslegesen kiírt 3 nullát az érték végére

2008.04.08.

Általános információk:

VBEXPRESS 5.5 megjelenése

Új funkció(k) beépítve:

- AutoStretch objektum (filmeknél van róla avi)

- komplett vasfekvések eszköztár

- új komplett vasfekvések

Módosítás:

- szintkóta módosító dialógusnál a default gomb az OK (eddig az OK + forgat volt ami kellemetlen lehet, ha az ember ENTERREL lép ki a dialógusból)

2008.03.12.

Hibajavítás:

- a vaskészítés kontúrok közé parancs a zárt kengyel opcióval készített vasait az aktuális fóliára készítette el.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- automatikus referencia - ábrázolási határ hozzárendelés

2008.02.19.

Módosítás:

- a gyors forgatás/tükrözés paranccsal 1 szöveg objektumot kijelölve a szöveg beillesztése pontja körül tudjuk a szöveget tetszőleges irányba fordítani.

Hibajavítás:

- a vasdialógusban automatikus részletobjektum hozzárendelés esetén nem mindig jelenítette meg helyesen a léptéket, ha az "részletből"-re volt állítva

- a részlethivatkozás hozzáadása részlethez (helyi menü a részletobjektumon) parancs nem frissítette a részlethivatkozás POS szövegét

2008.02.12.

Új funkció(k) beépítve:

- Gyűjtés közbeni leszabási rajz készítésekor is lehet a referencia irányát léptékét változtatni (eddig nem lehetett)

- A programműködés beállításai/kényelmi funkciók fülön új kapcsoló: "Leszabási rajzok alapértelmezett iránya vízszintes legyen"

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- A programműködés beállításai/kényelmi funkciók fülön a "másolt vasak kiemelése sárga színnel" kapcsoló bekapcsolása után az összes másolat vas pos karikája tömör sárga pettyel meg lesz jelölve mindaddig, amíg a vas tulajdonságpaneljét le nem OK-zuk. Ezáltal elkerülhető az a gyakori hiba, hogy a vasfekvést csak átmásoljuk és elfelejtjük az új példány tulajdonságait módosítani.

2008.02.11.

Új funkció(k) beépítve:

- A hálókészletek közé bekerült az új német 2008 jan.1 óta érvényben lévő készlete is.

Módosítás:

- részeltobjektumon belül létrehozott feliratobjektumok scale faktorát alapból a részletobjektum scale faktorához igazítja a program.

- A kóta folytatás funkció az első kótapontot a folytatandó kóta kótázott pontjára teszi (eddig a vonalra tette)

Hibajavítás:

- az "FM vas részlethez pettynézetben" c. komplett vasfekvés parancs nem mindig állította vízszintesre a snapangot.

- acad 2007++ alatt a típusrajz referenciánál mindenképpen megrajzolta a befoglaló keretet is.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Kóták szintkóták léptékének átvétele a részletobjektum léptékéből. Bekapcsolva a részletobjektumok beállításainál a megfelelő kapcsolót, az adott részletobjektum kereten belül elhelyezkedő kóta/szintkóta objektumok léptéke automatikusan igazodik a részletobjektum léptékéhez.

2008.01.22.

Új funkció(k) beépítve:

- A mutatóvonalnál menet közben adott irányyal párhuzamos orthot kapcsolhatunk

Módosítás:

- a szögkótát a program mostantól az objdefnál a lineáris kótához megadott fóliára helyezi

2007.12.21.

Új funkció(k) beépítve:

- A csoporttag törlése funkció akkor is működik, ha a csoport 'fő' tagját választjuk ki. Ilyenkor a főtag átkerül az egyik csoporttag helyére

- Új helyi menü az intelligens kóta objektumokhoz ezen belül az alábbi funkciókkal: módosít, folytat, szöveg vissza a default helyre

- Csoportban lévő kótasor folytatásakor az új kóták automatikusan bekerülnek az eredeti csoportba

- Új funkció a kóta dialóguson: kótaszöveg vissza az eredeti helyre

- Új funkció a vas helyi menüjében: töréspont beillesztése

Módosítás:

- Intelligens kótázásnál bekapcsolt ENDpont mellett a vasak betonfedéses endpointjai nem kerülnek megfogásra

Hibajavítás:

- A leszabási rajz kis részszakasz feliratainak fogópontos mozgatása véglegesen kikapcsolta a tárgyrasztert

- A csoporttag hozzáadása funkció nem mindig működött megfelelően, ha az ADT bizonyos fájljai a memóriában voltak

2007.09.05.

Módosítás:

- a tükrözés parancsra 'okosabban' viselkednek a feliratobjektumok

Hibajavítás:

- 2008 as autocad alatt a szétvetés primitív elemekre nem mindent vetett szét korrektül

2007.08.08.

Új funkció(k) beépítve:

- szintkótánál új formátumstring $3d melynek jelentése a magasságérték fél cm re matematikailag kerekítve ($3d.3 formában érdemes használni)

Hibajavítás:

- vasfeliratnál polip tipusú összeköttetésnél néha kirajzolt egy felesleges vonalat

2007.06.26.

Hibajavítás:

- bizonyos hálófunkciók nem működtek megfelelően cm-es rajzi egység esetén

2007.06.10.

Módosítás:

- módosított csavarókengyel kirajzolás

2007.06.01.

Módosítás:

- az átmérőmegadás beviteli mezői alapértelmezés szerint mm ben vannak 0 tizedessel (ez csak egy olyan gépnél érdekes, ahol az egység még sosem lett átállítva)

- a felirat objektumnál, ha dialóguson keresztül átírjuk a scale paraméterét, és a szövegtagok nem a default helyen voltak, akkor most a szövegtagok beillesztési pontjait is módosítja.

2007.05.10.

Új funkció(k) beépítve:

- Vas stretchnél, ha negatív betonfedés (lehorganyzás) van beállítva, és a vas kiválasztásakor az ALT gomb nyomva van, akkor a mutatott kontúron lehorganyzásnyival nyújtja túl a program a vasat

Módosítás:

- az új file primitív rajzelemekkel funkció figyelmeztet, ha inaktív vasalási rétegek vannak a rajzon

Hibajavítás:

- bizonyos esetekben létra rajzoláskor lefagyhatott a program

- ctrl-alt-je s több vas módosítása esetén, ha a vasak nem síkban voltak némely vasat "elrepíthette" a program

- részlet hivatkozások másolása/törlése/nyújtása esetén nem érvénytelenítette a vastáblázatot

- tüskeként ábrázolt vas esetén a mozgatás elméleti létrapontba nem mindig a kívánt helyre mozgatta a vasat

2007.04.23.

Módosítás:

- a mozgat parancsnál csak akkor forgatja a szálkeresztet, ha a vas síkba van terítve

Hibajavítás:

- ha mozgat paranccsal egy vasat mozgattunk, és megszakítottuk a parancsot, akkor a szálkeretsztet nem forgatta vissza az eredeti helyzetébe

2007.04.16.

Új funkció(k) beépítve:

- háló súlyozásnál figyelembe lehet venni a vaskeresztmetszetet hossz és harántirányban

- a szétvetés primitív elemekre és új file primitív rajzelemekkel figylembe veszi a papírtérbe beillesztett speciális szövegeket is

2007.03.29.

Új funkció(k) beépítve:

Hibajavítás:

- sok, a multivassal kapcsolatos hiányosság javítása

2007.03.22.

Új funkció(k) beépítve:

-

Hibajavítás:

- ha a változó hosszuságú vasnál olyan határt mutattunk meg, ami vonallánc és íves és a kiemelés értéke nem 0, akkor nem számolta a hosszakat jól

- spirálkengyelnél a 4 szakaszhosszt nem kezelte korrektül a dialógusban

2007.03.17.

Új funkció(k) beépítve:

- A tulajdonságfestés parancsnál, ha forrásként vasat választunk ki akkor a cél lehet a vas felirata is (eddig csak a vas lehetett)

Módosítás:

- a vastoldás dialógusnál a fokusz automatikusan a toldásértéken van és a teljes szöveg ki van jelölve (be van kékítve)

- multivasnál posmátrixos felirat esetén lehetőség van a felirat igazítására

Hibajavítás:

- Különböző stílusú szintkótáknál előfordulhatott, hogy lefagyott a program, ha egyszerre akartuk módosítani őket

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- komplett vasfekvés/kontúr leszegésnél lehetőség van a szegővas irányának megadására (eddig mindig merőleges volt a kontúrra)

- vasfeliratnál a "VAR" irány értelmezve van: jelentése: az adott szakasszal párhuzamos irányú felirat

- gyűjtő moztatás: ez a parancs az autocad mozgat parancsára hasonlít, de a vasfekvésből ha csak a feliratot/létrát/vasat választjuk ki, akkor is úgy tekinti, mintha a vasfekvés valamennyi komponensét kiválasztottuk volna

- tclip parancs: egy adott táblázat tartalmát tabulált szövegként a vágólapra helyezi

2007.03.05.

Új funkció(k) beépítve:

- io beállítások/kényelmi funkciók fülön "figyelmeztetések letiltása" kapcsoló

Módosítás:

- A vasalási réteg dialógusban (és egyéb stílus dialógusoknál is) figyelmeztet, ha olyan névre próbálunk átnevezni, ami már létezik

- Az új 5.0 dialógusos poskereső funkció rázoomol a megtalált posra

- Az objektumkapcsolatok auditálása funkció, ha elárvult refernciát talál, akkor arra rázoomol

- Az ellenőrző sraffozás síkba forgatott vasalakokat is figyelembe vesz, úgy, hogy a bázisszakaszt tekinti a lefedett terület szempontjából mértékadónak

Hibajavítás:

- A vasalási réteg dialógust, ha a státuszsorról jobb klikk paranccsal indítottuk, akkor nem lehetett a vasalás főirányát megadni

- Az áthidalás készítése parancs, ha nem 25 30 38 vagy 44 es falat mutattunk meg neki, akkor a "nem tudom a falszélességet meghatározni" hibaüzenettel leállt (most azt írja ki, hogy Nincs szabály erre a falszélességre)

2007.03.01.

Új funkció(k) beépítve:

- A névejegy dialóguson a bulid szám mellett megjelenik a build dátuma is, jobban elősegítve az eligazodást

2007.02.28.

Hibajavítás:

- ha egy kiosztási létra több pontja egymásra esett és az osztásköz mérésének irányát vasra merőlegesre állítottuk, akkor előfordulhatott, hogy hibásan állapította meg a darabszámot

2007.02.28.

Hibajavítás:

- Ha egy táblázat fóliája kikapcsolt állapotban volt, a táblázat egyes részei akkor is látszhattak

- Ha egy derékszögű négyszög kengyelről kértünk prototípus leszabási rajzot, akkor a táblázatban a méreteket hibásan írta ki

2007.02.27.

Új funkció(k) beépítve:

- új kapcsoló a keret tulajdonságlapján: "Törölje a meglévő PDF file tartalmát"

- új funkció a buta vonallánc referenciáknál: "Tükrözés a kiválasztott szakaszra"

- a vas másolás, mozgatás, referencia lekérés funkció ferde helyzetű vasnál a snapangot a vas bázisával párhuzamosra fordítja (másolás, mozgatás esetén csak akkor, ha csak 1 vas van kijelölve)

Módosítás:

- a ctrl-JE keret/Plot pdf lapon a fájnév alatt pontosan kiíírja a fájlnevet (eddig default-ot írt ki)

- az újrafeliratozás funkció kikapcsolja a tárgyrasztert, miközben a mutatóvonal pontjait kéri

2007.02.21.

Új funkció(k) beépítve:

- szétválasztott kapcsoló az IO beállítások/kényelmi funkcióknál, külön mentésre és nyomtatásra (eddig együtt volt)

- figyelmeztet, ha egy érvénytelen táblázatnak megfelelő állpotot próbálunk lementeni

Módosítás:

- pontosabb algoritmus a hálószabási ajánlat megállapításához, nagyon szétdarabolt hálók esetén jobb eredményt ad

- az 'új file primitív rajzelemekkel' funkció már nem veszi figyelembe a BYDIAM beállítást a vasstílusnál

Hibajavítás:

- a vb munkaasztal/elektronikus könyv még a régi 'vb40 kezikonyv.pdf' fájlt kereste

- a táblaproto leszabási rajzot nem lehetett tükrözni a tengelyére

- a vasmegadás kontúrokkal funkció nem tette át a vasat az objdefben beállított fóliára

2007.02.14.

Hibajavítás:

- hálózatos verizóknál az utóbbi 5.0 buildok túl gyakran fordultak a licensszerverhez, ezzel igen lelassítva azt, ill. egyes gépeken többször próbált meg bejelentkezni. Most nem szabad lassulást érzékelni, sem a klienseken, sem a szervergépen.

2007.02.13.

Általános információk:

- Februártól hivatalos lett az 5.0 verzió, ismét elkezdem frissíteni a historyt, amit az utóbbi időben kissé elhanyagoltam. A weblapról a jővőben mindig két verzió lesz letölthető egy "kipróbáltabb" verzió, valamint egy "t" végződésű friss verzió, ami a frissessége következtében nem lehetett még alaposan tesztelve. Ha eltelik némi idő és nem végzek újabb jelentős módosítást a programon, akkor a t végű file átalakul kipróbált verzióvá.

Hibajavítás:

- a korábbi verziókban a vbexpress kótáknál egy hiba miatt bizonyos esetekben elszállhatott az autocad, ezt a hibát javítottam, de ennnek mellékhatásaként a kóta nem működött megfelelően a stretch és a break parancsokra és amúgy is kissé másképp viselkedett, mint korábban. Ezek a hibák javítva lettek, nem tudok aktuális kótahibáról

2007.01.17.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- új szabvány MSZ EN, ennek megfeleő anyagminősége, toldásszámítás, tüskeátmérő számítás

- új parancs: áthidaló készítése

- multivas, automatikus átfedésszámítás a multivasnál

2006.10.31.

Új funkció(k) beépítve:

- vasnál új formátumstring tag $dy ez kombinált darabszám átmérő /osztásköz multilétránál. pl: 6fi8/15+10fi8/30+6fi8/15

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Részletes szűrő parancs a vasalási objektumokra (ehhez be kell kapcsolni az 5.0 funkciók tesztelése kapcsolót)

- Az objektumdefaultoknál alternatív default formátumstring beállítási lehetőség (egyenlőre csak a kóta objektumnál használható)

2006.10.24.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- új lehetőség a vasstílusnál: rövidített vashossz a csoporttagoknál, ha itt beállítunk valamit, akkor a csoportos vasfekvésnél csak a fő vas lesz teljes hosszában kirajzolva, a további csoporttagokat csak egy rövidített vonal jelzi

- új kapcsoló a létrastílusnál: "ábrázolja a 'meghosszabított' metszéspontot is" ez a funkció akkor hasznos, ha a létra nem metszi a vasat, de a vas meghosszabbítása már igen.

2006.10.12.

Hibajavítás:

- ha eltérő tulajdonságú vasaknak azonos pos szám volt rögzítve, akkor előfordulhatott, hogy a kelleténél többféle alpoziciót csinált az adott rögzített pozició mellé

2006.10.09.

Új funkció(k) beépítve:

- AutoCAD LT 2007 támogatása

2006.09.28.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring tag a vasaknál $om a fő osztásközt jelenti (multilétránál alkalmazható)

- új parancsok: csak a soft pos felolvasztása (gerendánál, hálónál vasnál)

- a vasstílusnál most már a merőleges szárnak megfelelő petty is lehet BYDIAMETER színű a képernyőn

Hibajavítás:

- néhány, az előző buildba bekerült hiba

2006.09.21.

Módosítás:

- az IO beállításoknál új kapcsoló: "egyenes vas leszabásijánál a kis szöveget mindig alá tegye"

- az IO beállításoknál új kapcsoló: "objektum origójának kirajzolása"

Hibajavítás:

- néhány (csak a legutóbbi verziókban előforduló) hiba javítása

2006.09.06.

Hibajavítás:

- Az előző buildban nem lehetett átállítani a globális rajzi léptéket

2006.09.05.

Új funkció(k) beépítve:

- az $xs $xe $xd $xi $xa tagok most már a táblázatban is alkalmazhatók. A táblázatnál, akárcsak a vasfeliratnál ezek a tagok a bázisszakaszhoz tartozó paramétereket jelentik. A résszakasz feliratoknál a leszabási rajzok kis feliratainál értelemszerűen az összes szakaszra vonatkoznak, nem csak a bázira.

Módosítás:

- elég hosszú létránál (kb 10 m) nem minden esetben tette ki megfelelő helyre a stretch funkciónál a segédvonalakat

- a proto leszabási rajzot a cella közepére igazítja

Hibajavítás:

- ha a proto leszabási kikapcsolt fólián volt, akkor előfordulhatott, hogy a táblázat hiányosan jelent meg.

2006.08.20.

Új funkció(k) beépítve:

- a globális beállítások általános fülön megadható egy sraffozás bázisszorzó amivel a sraffozás sűrűségét tudjuk befolyásolni

Módosítás:

- az ANSI31 típusú sraffozásnál a program figyelembe veszi az Inch alapú sraffdefinicóból adódó különbségeket (eddig feltételezte, hogy a sraffdefinició mm alapú)

Hibajavítás:

- Az MSZ szerinti toldáshossz számításnál hibásan vette figyelembe a betonminőséget a program

- Ha a globális beállításoknál a szereltvas I fülön toldásnál a felhasználói beállítást a program nem vette figyelembe

2006.07.30.

Hibajavítás:

- Az előző 2 buildokban nem működött a béléstest kiosztás

2006.07.26.

Hibajavítás:

- a 448 és 449 es profilokban, az elhúzott és íves alakok kezelése a vasdialógusban végzetes hibát okozhatott

2006.07.20.

Módosítás:

Hibajavítás:

- a 444 es builban a .r es értékkiírás nem működött megfelelően

2006.07.03.

Új funkció(k) beépítve:

- új kapcsoló a mutatóvonal dialógusban "jobbra igazítás"

- új helyi menü a mutatóvonalhoz (jobbra/balra igazítás)

- a tükrözés parancs egyszerűbb eseteinél a mutatóvonal beállítja magának a türkrözés tulajdonságát

Módosítás:

- a mutatóvonal dialógusban eddig egyszerre csak az egyik tag szövegét lehetett listából kicserélni, most akárhányat.

2006.06.29.

Új funkció(k) beépítve:

- a vas egy egy szakaszához tartozó $xs, $xe, $xi, $xa, $xd formátumstingek most már a vasfeliratban is alkalmazhatók. Ez utóbbinál a bázisszakaszhoz tartozó megfelelő értéket jelentik. Ezek a formátumstringek eddig csak a leszabási rajz részszakasz feliratánál voltak értelmezve.

2006.06.25.

Új funkció(k) beépítve:

- vasat és létrát lehet stretchelni a létra befoglaló keretét reprezentáló "vonalak" hoz is. Valójában nem vonalakról van szó, hanem a létra objektum opcionális részeként megjelenő keretről.

Módosítás:

- az ALT os vasmásolás esetén, ha az eredeti vas vált. h. volt, akkor a másolat elveszti ezt a tulajdonságát

2006.06.13.

Új funkció(k) beépítve:

- részlet hivatkozás helyi menüben: "részlet hozzárendelés átvétele" >> ezzel egy már összerendelt hivatkozásból vehetjük át a részlet hivatkozást

- a fenti parancs ecset+ALT al is ugyanígy működik

- "részlet hivatkozások keresése" funkcióval megkereshetők az árva részletek és árva részlet hivatkozások

- részlet helyi menüjében: "DB típus visszaállítás" >> ezzel a részlet ill. a benne lévő vasak bizonyos tulajdonságai DB alapállapotra állnak vissza

- részlet helyi menüjében: "FMV típus visszaállítás" >> ezzel a részlet ill. a benne lévő vasak bizonyos tulajdonságai FMV alapállapotra állnak vissza

- új kapcsoló a programműködés beállításainál: "Objektumkonverziónál NE módosítsa a fóliát"

Módosítás:

- a részlet hozzárendelése a részlet hivatkozáshoz ésszerűbben működik, abban az esetben, ha a hivatkozás felirata is ki lett jelölve

Hibajavítás:

- csoportos részlet módosításnál a "megnevezés" és "jel" tulajdonságokat hibásan kezelte.

- a részlet hivatkozás készítése parancsnál nem tűnt el automatikusan a felugró xDimDir eszköztár

- kikapcsolt részlet keret esetén nem működött megfelelően az automatikus részlet hozzárendelés a vas objektumnál

2006.06.11.

Hibajavítás:

- a komplett vasfekvéseknél, ha a stílusokból az Aktuális volt kiválasztva (A betűvel) akkor az nem mindig működött.

- a 414 es buildban nem frissíti létrastretchnél a darabszámot, aki azt letöltötte ne használja.

2006.06.07.

Új funkció(k) beépítve:

- a vb munkaasztal/utils menüpont alá bekerült 2 új parancs, amivel a dialógusok beállításait (mértékegységek, tizedesek száma) lehet exportálni, importálni a közös könyvtárba/ból

Hibajavítás:

- asszociatív kóták alkalmazásakor autocad 2004++ esetén előfordulhatott, hogy végtelen ciklusba került a program

- vált. h. vasnál konstans vasvég megmutatása esetén hibásan számolta a hosszat a program, ha a vas nem függőlegesen vagy vízszintesen állt

2006.05.12.

Új funkció(k) beépítve:

- pos foglalás lehetősége régi táblázat-tároló alapján

2006.05.09.

Módosítás:

- az ellenőrzéskor feltárt hibák megjelöléseit az X_XERRORS nem nyomtatandó fóliára helyezi

- a poziciókeresés eredményét az X_XMARKED nem nyomtatandó fóliára helyezi

Hibajavítás:

- "pos csoportok önálló alrajzként" bekapcsolása esetén nem működött megfelelően a szűrt előregyártott elemtáblázat

2006.04.06.

Módosítás:

- komplett vasfekvésnél, ha inaktív vasalási réteget választottunk, akkor is látszott a berakott vasfekvés, most nem látszik és figyelmeztet

- a fésűs összekötődés jobban működik csoportos, pettyben látszó vas főpéldányoknál

Hibajavítás:

- vasnál a síkok relatív eltolásainál nem értelmezte a léptéket

- alt os vascopynál, ha a kimásolt vasat feliratoztuk, majd azonnal módosítottuk eltűnt a felirat és az esetlegesen hozzáadott új csoporttagok

2006.03.30.

Új funkció(k) beépítve:

- előregyártott gerendákhoz: új gerendacsalád A és AD jelű áthidalók

Módosítás:

- a tulajdonságfestésnél (valamint a ctrl-alt vasmódosításnál) már a kampózás adatait is átmásolja

- csavarókengyel1 nél a leszabási rajzot jobban széthúzza mint eddig

Hibajavítás:

- a nemzérus Z koordinátával rendelkező vasaknál a leszabási rajzon kengyelnél, csavarókengyelnél nem húzta szét az alakot

2006.03.29.

Új funkció(k) beépítve:

- a $xd formátumstring komponens értelmes eredményt ad táblázatobjektumok esetén is

- általános beállítások SZVAS II fülön megadható, hogy FMV vasaknál mit írjon az egyenes leszabási rajzok résszakasz feliratára (eddig mindenképp a hosszt írta ki).

Módosítás:

- vasdialógusban a HAMISÍT gomb helyett "Az alakot ne frissítse" kapcsoló jött ezzel most már tudunk "csalni" is

Hibajavítás:

- a vasnál a léptéket kerekítette egész számra

- kiosztási létra készítésénél, ha a dialógusban a betonfedést rétegből származtattuk, akkor hibásan állapította meg a létra hosszát

- bekapcsolt "poscsoport önálló alrajzként kezelése" valamint több poziciós jel alatt lévő ugyanolyan átmérőjü FMV vas esetén előfordulhatott, hogy hibás összhosszt írt ki a leszabási rajz feliratában

Új funkció(k) tesztelésre

- intellikótázásnál automatikus lépték és vasalási réteg megállapítás

- dimenzió scale faktorja származtatható a részlet objektumból

- felirat scale faktorja származtatható a részlet objektumból

- referenciánál / létránál a scale faktor bevezetése

- különféle pozicionálási beállítások

- a vasaknál a részlet objektum automatikus hozzárendelési lehetősége

2006.03.12.

Új funkció(k) beépítve:

- a szereltvas csoporttagok fogópontjait figyelembe veszi a stretch parancsnál, így a stretchel is mozgathatók külön az egyes tagok

- az intelligens kóta objektum vasalási réteg tulajdonsága már elérhető és állítható, esetenként a program felismeri, hogy melyik rétegre kellene helyezni a kótát

- csoporttag hozzáadásánál már beforgatott/tükrözött alakot is hozzáadhatunk a szereltvasakhoz

- vas stretchnél most már akkor is kiteszi a segédvonalacskákat, ha az osztásközöket vasra merőleges irányban kell mérni (eddig ilyenkor nem tette)

Módosítás:

- a vasfekvések másolása/ mozgatása dialógus már másolja a vasfekvést akkor is ha csak a feliratot jelöljük ki.

Hibajavítás:

- A "kontúrkövető" komplett vasfekvés nem vette át a síkok számát a dialógusból

- az ellenőrző sraffozás nem működött megfelelően ha nem m volt a rajzi egység

- a vasak tüskeátmérőszerinti kerekítése mm rajzi egység esetén nem mindig működött megfelelően

2006.03.08.

Módosítás:

- az objektumdefaultoknál a kóta objektumhoz beállított tárgyraszter értéket a többpontos intelligens kótázásnál átveszi

Hibajavítás:

- rövid (< osztásköz) létránál a befoglaló keretet nem rajzolta ki megfelelően

- hegesztett hálónál a fantomreferencia nem működött megfelelőne

2006.03.08.

Hibajavítás:

- sajnos az előző 2 buildban annyi módosítás és új funkció lett megvalósítva, hogy került bele több hiba is

2006.03.05.

Új funkció(k) beépítve:

- táblázat helyi menüjében: "VH táblázat gripesítése"

- létra helyi menüjében: "szimmetrikus sűrítés"

- beforgatott vas helyi menüjében: "Merőleges szakasz hozzáadás"

- kibővített ecset (matchprop) funkciók

- ......

Hibajavítás:

- néhány apróbb következetlenség + a korábbi 2 buildba "belevitt" access violás hiba

2006.03.03.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring komponens a vasnál: $oa : az összes allétra osztásközt felsorolja, akár többször is ; vel elválasztva a $ok nem ismétel, ez igen

- objektumdefaultoknál új "referenciatípus" fantom 2, így most egyszerre 2 különböző feliratstílusú fantomreferenciát használhatunk, ha gányolni kell

ha az objdef ben kispos stílusú feliratstílus van beállítva, akkor a megfelelő referenciakészítő parancs ciklusban akárhány fantomreferenciát készít.

- ha a szövegtag mozgatása közben az ALT gomb ot lenyomjuk, akkor csak a kiválasztott tag mozog (egyébként viszi magával a követő tagokat) utolso tagnal ne nyomjuk mert egyenlore lefagy

Módosítás:

- nyílásvasak távolsága 7 cm szemben az eddigi 5 el.

- nyílásvasnál a megajánlott hosszt 5 cm re kerekíti szemben az eddigi 50 el

- feliraratlan csoportos vasak felírhatók úgy hogy nem tűnik el egy vas sem egyik csoportból sem

- feliratstilus dialogusban modosult a kispos jellegu stilusok kezelese

Hibajavítás:

- bekapcsolt tárgyraszter mellett az "általános 3D forgatás" parancs lefagyott, ha a kurzort a vashoz közelítettük

2006.03.01.

Új funkció(k) beépítve:

- új eszközök az előrágyártott eszköztáron: (vonal konverziója, pos keresés, fagyasztás, olvasztás)

- új előrágyárott elemcsalád (faárú) ezzel fedélszékterv is készíthető

- új táblaleíró hu_fedelszek.tbx

Módosítás:

- a multilétra fogópontos és ablakos nyújtása most már mindig csak a fogóponttal szomszédos 2 szakasz hosszaiban végez változtatást (eddig előfordulhatott, hogy a távolabbi allétrák is tolódtak)

Hibajavítás:

- ha átfedésses toldással "stetcheltünk" vasat, de valójában nem volt toldás, mert a mindkét vas kezdőpontja egybeesett, akkor 1 vagy 2 betonfedéssel többre nyújthatta a vasat mint azt a dialógusban megadtuk.

2006.02.27.

Hibajavítás:

- a gyors rétegváltás dialógus 2 monitoros gépek esetén nem mindig jött fel a megfelelő helyre.

2006.02.26.

Új funkció(k) beépítve:

- új kapcsoló a globális beállításoknál: "gyűjtéskor figyelmeztessen, ha valamelyik törtvonalú vasról nincs leszabási rajz"

- Vasnak és több referenciának van END és GRIP pontja a betonfedéssel eltolt bázisvonalnál, így könnyebb a kontúrhoz való mozgatás

- Most már bizonyos esetekben a nem azonos állású vasak is felíratozhatók egy feliratobjektummal. Minden kombináció most sem lehetséges, de pl a behúzott pillérvas és az élbeforgatott már együtt feliratozható. (eddig csak az XY síkban különbözőképp elforgatott, de amúgy azonos állású vasak voltak feliratozhatók együtt)

- Új kapcsoló és mezők a komlett vasfekvés dialóguson: "vasbetét feliratozása", "feliratstílus", "síkok száma"

Módosítás:

- Ha a vas bázisvonala tengelyvonalként van értelmezve, akkor most már a kampózásnál is figyelembe veszi ezt

Hibajavítás:

- ha be volt kapcsolva a pos csoportok önálló alrajzkén kapcsoló, de a rajzban csak 1 féle poscsoport fordult elő, akkor a program nem frissítette a táblázatot

- a táblázat dialógusban, ha úgy módosítottuk meg a "tartalom" mezőt, hogy előtte nem nyitottunk meg a tartalomnak megfelelő táblaleírót, akkor a program lefagyott

2006.02.23.

Hibajavítás:

- az asszociatív kóták bizonyos esetekben autocad 2004-2006 alatt az autocad végtelen ciklusba kerülését eredményezték

- vas stretchelése nem minden esetben működött megfelelően

2006.02.19.

Új funkció(k) beépítve:

- új táblaleíró (hu_atm_tom_A2.tbx)

- vb munkaasztal/fólia eszközök/ fóliamódosítás vasalási rétegNÉV alapján

- vb munkaasztal/fólia eszközök/ fóliamódosítás vasalási rétegCSOPORT alapján

- vasat lehet átfedéssel párhuzamos vonalhoz is stretchelni

- a gyors rétegváltás és a nyújt dialógusok "megjegyzik" az előző helyzetüket

Módosítás:

- a feliratobjektum szövegtagjainak grippontos mozgatásakor átmenetileg kikapcsolódik a futó tárgyraszter beállítás

Hibajavítás:

- vált. hosszúságú vasnál a dialógusban nem mindig jelenítette meg a helyes adatokat

- ha olyan blokkábrázolású részletobjektum- hivatkozáshoz próbáltunk létrát/vasat stretchelni amiben volt szöveg rajzelem is, akkor lefagyott a program

- speciális feliratstílus beállításnál a mutatóvonal első tagja nem mindig jelent meg megfelelő színnel

2006.02.12.

Új funkció(k) beépítve:

- a modlay parancs segítségével az egyes vasak, referenciák, feliratok autocad fóliája úgy módosul, hogy az X_vasalási rétegnév fólianevet veszi fel,

így az egyes nézetablakokban a papírtérben fóliák fagyasztásával ki lehet kapcsolni az egyes fóliákat, mintha a vasalási réteget kapcsolnánk ki

Módosítás:

- most már nem engedélyezi a program, hogy egy 'tükrözött' és egy 'nem tükrözött' példányt együtt felirjunk

Hibajavítás:

- a tárgyraszter nem működött megfelelően egyedileg felirt csoportos vasak esetén

2006.01.29.

Új funkció(k) beépítve:

- Működik a különbségi táblázat, ahol 2 opció is van a 'megszűnő' vasak újrafelhasználására

- Létrastílusnál, a vasat ábrázoló vonalkák virtuális színe ezentúl "BYDIAMETER" is lehet

Módosítás:

- néhány helyen az UNDO nem működött logikusan

- létra feliratozáskor a default hely ezentúl a vas és a létra metszéspontja (karika attól balra, szöveg attól jobbra)

Hibajavítás:

- AutoCAD 2006 esetén a táblázat nyelvének módosítása nem működött

2006.01.20.

Módosítás:

- A vbexpress eddig megszakította az expresstools mstretch parancsát, most már nem teszi

2006.01.19.

Új funkció(k) beépítve:

- A break parancs térbeforgatott vasakra is működik

- A break parancs intellikótára is működik

- Új feltételes formátumstring vasnál $+[....] akkor igaz, ha a létrához hozzá van rendelve "kiosztott elem" ként egy referencia

- A kiosztási létra készítése c. parancs, ha a létra nem metszi a vasat, akkor egy vasreferenciát is megmutathatunk kiosztott elemként, eddig csak vasat lehetett

2006.01.17.

Új funkció(k) beépítve:

- kóta festésnél az intellikóta léptéket is másolja

- működik a vb classicban megszokott BREAK parancs vasra is és vaslétrára is, indítása a break paranccsal, vagy a megfelelő objektum helyi menüjével történhet (a referenciákat a megtört darab "első" része örökli, a második darabnak nem lesz referenciája!)

- Új helyi menü a vas és a vaslétra objektumoknál: "idegen referencia elfogása"

- Új helyi menü a vaslétra, a stílusos vasreferencia és stílusos létrareferencia objekutmoknál: "alak másolása másik vonalláncból"

Módosítás:

- vasalási réteg kikapcsolásnál az együttkezelendő fóliákat most lefagyasztja (eddig csak kikapcsolta)

Hibajavítás:

- vasdialógusban a geometriai változtatást, ha azt az egér görgőjével módosítottuk, akkor nem "vette be"

- Az előző buildban 2 kisebb hiba becsúszott, ezek javítva lettek

- Komplett vasfekvésnél a nyilásvas feladatnál rossz helyre tette be a vasat, ha a rajzi e. nem m volt

- szereltvas készítése felülnézetben esetén nyílásvasnál, ha több vasat tettünk be és be volt állítva az azonnali feliratozás az objektumdefaultoknál, akkor csak 1 vasat iratozott fel.

2005.12.22.

Új funkció(k) beépítve:

- főpéldány résszakaszait is fel lehet iratoztatni a leszabási rajz referenciához hasonlóan (új paraméter a vasstílusnál)

- A felülnézetben létrehozott vasakat/vasfekvéseket létrehozáskor azonnal síkba lehet forgattatni (új beállítás a globális beállításoknál)

2005.12.15.

Új funkció(k) beépítve:

- a programműködés beállításai dialógusban megadhatunk 4, a cégre jellemző adatot. Ezekre formátumstringekkel a táblázatoknál is hivatkozhatunk, ennek excel táblázatnál van jelentősége. Az itt megadott adatokat gépenként, és nem rajzonként kell beállítani 1x.

Hibajavítás:

- szétvetés primitív elemekre esetén a szétvetett kóta dimscale-ja mindenképp 1 volt, ez akkor okozott gondot, hanem 50 ben, dolgoztunk, ill.ha az intellikotánál beállítottunk scale faktort

- néhány apró következetlenség az objektumdefaultoknál a szöveg a default helyre kapcsolóval kapcsolatban korrigálva lett

2005.12.13.

Új funkció(k) beépítve:

- Excel táblázatba való importálás a táblázat helyi menüjéből (csak az átm_töm táblázatra működik)

- A parancskiadás után felugró opciókiválsztó eszköztárak opcióit a billentyűzetről is el lehet érni (fel/le jobbra/balra, illl PGUP/PGDOWN stb. gombokkal)

Módosítás:

- a globális beállítások/szereltvas I fülön a szabvány, acélminőség, betonminőség helyeken az eddigi beviteli mezők helyett legördülő listák vannak

2005.11.17.

Új funkció(k) beépítve:

- táblaleíróban #NOLINEFORM opció

- új feltételes vas formátumstring komponens: $g?[...] >> akkor igaz, ha a síkok száma nem 1, de egymagában felírt vasról van szó

2005.11.14.

Hibajavítás:

- részlet hivatkozás objektumnál a $ps és $po tagok értelmezése meg lett cserélve, annak érdekében, hogy ugyanazt jelentse mind a részlet objektumnál, mind a hivatkozásnál.

- pos csoportok önálló alrajzként történő alkalmazása esetén előfordulhatott, hogy a $sw tag folyóméteres vasnál nem a megfelelő összhosszt jelenítette meg, ha ugyanahhoz az átmérőhöz és pos csoporthoz több fmv pozició tartozott

2005.11.11.

Új funkció(k) beépítve:

- újfajta komplett vasfekvések (legyezés, fmv vas nézetben, nyílásvas)

- a ctrl-je működik attributumos blokkra

- globális beállításoknál lehetőség van projekt szinten megadni a vasalás erősségét, amire aztán az egyes rétegeknél hivatkozhatunk

Módosítás:

- multilétránál az ablakos stretch parancsnál a program további ellenőrzéseket hajt végre, annak érdekében, hogy ne jöhessen létre negatív szakaszhosszúságú létra.

- a dialóguson keresztül állítható poscsoportok száma 48 ra nőtt.

2005.10.31.

Új funkció(k) beépítve:

- az autocados ecset funkcióinak kibővítése: most már átfesti a létrastílust, a feliratstílust is, eddig csak hálónál és vasnál működött

- a keret objektum már kirajzolja a lap hajtogatását segítő vonalkákat is a lefűzőkeret figyelembe vételével

- ellenőrző sraffozásnál már megadható a szín és a dőlésszög is

- új formátumstring komponensek (download oldal formats.xls)

Módosítás:

- komplett vasfekvés/tüskézések.... itt most már a vas "magasságát" nem állítja át vasalási rétegből származóra

Hibajavítás:

- túl nagy darabszámú létránál (> 100) a változó hosszúság megadása a program kiakadását eredményezte

- "pos karika" összekötődésű részletnél behúzta a mutató első számított szakaszát

- az 'új file primitív rajzelmekkel' nem működött, ha a megnyitott rajz közvetlenül a gyökérkönyvtárból lett megnyitva

- a vasmegadás kontúrokkal dialógus, ha előzőleg rányomtunk a "zárt kengyel" gombra, akkor a továbbiakban már mindig zárt alakot csinált

2005.09.18.

Új funkció(k) beépítve:

- Létrastílusnál befoglaló mező

2005.09.13.

Módosítás:

- rotf parancs

- vasnál a lépték származtatható a globális beállításokból

Hibajavítás:

- A $x?[] feltételes formátumstring tag nem működött megfelelően

2005.09.06.

Új funkció(k) beépítve:

- a szintkóta tükrözés a talpra most már a szöveget is tükrözi

- kispos stílusú, több tagból álló szövegnél a stretch parancsnál csak az abalkaban lévő tagokat mozgatja (eddig ez nem volt lehetséges, csak az egészet együtt lehetett mozgatni)

- vb munkaasztal/szálkereszt elforgatása

- megújult képességű változó hosszúságú tábla

2005.08.14.

Új funkció(k) beépítve:

- menübetöltő parancs

- kóták konverziója

- szögkótázás

2005.08.10.

Módosítás:

- autocad 2006 alatt is megy a telepítő

2005.08.02.

Általános információk:

- Ha valaki már csak a 4.0 funkciókat használja, annak érdemes a 15vbx45.exe ill. 16vbx45.exe állományokat használnia. Ezek nem tartalmaznak semmi feleslegeset ellentétben a vegyes 15vbxn.exe és 16vbxn.exe programokkal.

Új funkció(k) beépítve:

- programműködés beállításai: új vasfekvésnél a vasat iratozza fel kapcsoló

- VB munkaasztal/ új file primitív rajzelemekkel >> ez az aktuális rajznak megfelelően létrehoz egy új rajzot amiben azonban nincsenek vbexpress objektumok, csakis primitív rajzelemek. Ez ugyanaz, mintha elmentenénk a rajzot más néven, majd szétvetnénk mindent primitív elemekké. Ennél a funkciónál azonban nincs szükség mentésre, mert egy másik rajzfile fog készülni. Az új file neve a programműködés beállításainál egy sablon segítségével határozható meg.

Módosítás:

- ha a síkok száma != 1 akkor most zárójelez, ha multilétráról van szó pl: 2x(5/15 + 3 /20) eddig ezt nem tette meg.

- új, gripponthoz igazódó táblaleírók: hu_alakos.tbx hu_classicleszab.tbx

Hibajavítás:

- vágólapos másolás/beillesztésnél javítva 1 hiba, ami okozhatott galibát a részlet hivatkozások beillesztésénél

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- módosítható vasanként, hogy a bázisvonal mit jelentsen (eddig mindenképp külvonalat jelentett)

- vasstílusnál új kapcsolók: képernyőre való kirajzoláskor BYDIAMETER, függetlenül a virtuális színbeállítástól

- új kótázó funkciók: ferde kótázás, ortogonális kótázás

2005.07.26.

Új funkció(k) beépítve:

- A scale parancs értelemszerűen működik táblázat objektumokra is.

Hibajavítás:

- ha változó hosszúságú vasnál túl sok köteg (> 100) fordult elő, akkor előforduhatott, hogy a vasdialógus az autocad abortálását okozta

- ha vágólapon keresztül olyan táblázatot vittünk át másik rajzra, ami tartalmazott elemet is, majd előbb zártuk be a forrásrajzot, mint a célrajzot, akkor előfordulhatott, hogy az autocad elszállt

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Tábláztoknál lehetőség van Grippont definiálására. A grippontok segítségével a táblázat különféle táblaleíróban definiált változóit grafikusan is módosíthatjuk

2005.07.10.

Hibajavítás:

- A hu_alakos.tbx táblaleírónál nem vette figyelembe a kirajzolt alakoknál a #scalefact tényezőt

2005.06.30.

Módosítás:

- módosított hu_alakos.tbx táblaleíró

Hibajavítás:

- ha 10 szakasznál többől akartunk vasat csinálni, akkor a program figyelmeztetés nélkül elszállt.

2005.06.28.

Módosítás:

- újraírt kótázó funkciók, igazodva az új vas és kiosztás objektumokhoz

- intelligensebb részlet-hivatkozás keresés (most kiírja a darab/ fmv adatokat is)

Hibajavítás:

- Telepített expresstools mellett a stretch parancs kiakaszthatta a programot

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- rajzelemek konvertálása részletobjektum-hivatkozásra

2005.06.19.

Új funkció(k) beépítve:

- Régi vasak konverziója

2005.06.10.

Általános információk:

- új objektumengedélyezők

Új funkció(k) beépítve:

- "convold" parancs a régi (v <= 3.5) vasak korlátozott konverziójára

Hibajavítás:

- Ha a "poscsoportok önálló alrajzként" kapcsoló be volt kapcsolva és az eltérő poscsoportokban ugyanolyan átmérőjű fmv volt található, akkor előfordulhatott, hogy a leszabási rajzban hibásan írta ki az összhosszt.

- Ha vágólapon keresztül egy lépésben vittük át a részlet objektumot és annak hivatkozásait, akkor a célrajzban kétszeresen vette figyelembe a hivatkozásokat

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- Gyűjtéskor ellenőrizhető sok minden. a lehetőségeket az általános beállítások szereltvas ellenőrzés fülön láthatjuk

- Újfajta kiemelő láncolat objektum (ez nem mentődik a rajzba, csupán ideiglenes megmutatásokra szolgál)

2005.05.22.

Új funkció(k) beépítve:

- Komplett vasfekvéseknél íves kiosztási vonal kezelése tüskézésnél és leszegésnél

- vas helyi menüjében: vas mozgatása az elméleti létrapontba

Módosítás:

- hegesztett hálónál 3 tizedesre írja ki a hajlítási paramétereket (régebben csak 2 volt, így csak cm pontossággal lehetett megadni)

2005.05.18.

Módosítás:

- a nyílás kivágása és a létra bontása 2 részre most egyszerre több nyílás ill. pont megadását is lehetővé teszi

- a kódkérő dialóguson manuális kódkérés is lehetséges

- újabb formátumstringek változó hosszú vasra: $xi $xa : a minimum és a maximum értékek

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- 25 allétra a multilétránál

- multilétra egyesítése

2005.05.09.

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- $xi új formátumstring: változó hosszúságú vasnál a változásfüggvény minimuma

- $xa új formátumstring: változó hosszúságú vasnál a változásfüggvény maximuma

2005.05.06.

Módosítás:

- összetett feltételek szerint szűrt szubtraktív táblázatnál most következetesebb, hogy mi kerül a táblázatba

- az XX.x típusú poziciókat is rendezi numerikusan a program

Hibajavítás:

- Több vas módosítása esetén a Z irányú eltolásokat (ha az egyikvasnál be volt ilyen állítva) nem kezelte megfelelően

- A névjegy dialógusban, ha először rámentünk a "frissítési kód kérése" gombra, majd ott CANCELeztünk, majd az e-mail küldése gombra mentünk, akkor lefagyott az acad

- Az UNDO funkció nem minden esetben működött megfelelően, ha egy főpéldányt másolás után azonnal "visszaundoztunk"

Új funkció(k) tesztelésre

Az itt felsorolt funkció(k) nem részei az Ön által vásárolt programnak, csak a következő upgrade után lesznek a program részei, de mivel elkészültek és talán hasznosak, lehetősége vanezek tesztelésére, ill. véleményezésére. Minden hozzászólást örömmel veszünk.

- újabb kapcsoló a vasstílusnál (csak a bázisvonal ábrázolása pettyként)

- alternatív módosítás (ctrl-alt JE) ennek egyenlőre csak több vas módosítása esetén van jelentősége, ilyenkor annak a vasnak a geometriáját szerkesztjük, ami felett a cursor állt, majd az OK zás után az összes többi vasra végrehajtódik az "alak másolása másik vonalláncból" funkció.

2005.04.25.

Hibajavítás:

- nem működött a "vb munkaasztal/gyors forgatás,tükrözés" parancs az új vbx40 menüvel.

2005.04.20.

Új funkció(k) beépítve:

- a vasnál a síkok száma származtatható a vasalási rétegből

Módosítás:

- a .r opció kibővítve a bonyolultabb $ok és $dx esetekre

- a vált. hosszúságú vasak táblázata bizonyos esetekben kevésbé volt esztétikus mint most.

2005.04.17.

Új funkció(k) beépítve:

- új formátumstring módosító a .r annyi tizedest ír ki, amennyi értékes jegye a hivatkozott számnak van

- az általános beállítások szereltvas II fülön beállítható, hogy a program a változó hosszúságú vasnál átlaghosszal számoljon az összhossz helyett

- a poziciókereső funkció ki is jelöli a keresett pozició összes vasát, így azokat egy ctrl-je vel azonnal módosíthatjuk

- új formátumsting komponensek a speciális textnél: $le = bázisszint $lp = globális rajzi lépték $l2 = 1 rajzi egység

Hibajavítás:

- Ha változó hosszúságú vasfekvést folyómétervasból csináltuk, akkor a táblázatban szereplő összhossz a rajz újramegnyitása után hibásan jelent meg és csak újbóli összegyűjtésre lett ismét helyes

2005.04.11.

Hibajavítás:

- fmv vasnál azonos átmérő és eltérő minőségek esetén előfordulhatott, hogy az elsődleges leszabási rajzra hibás hosszt írt fel

- fmv vasnál, ha az létrában volt kiosztva és változó hosszúságú is volt, akkor hibásan számolta az összhosszt

- fmv vasnál, nem vette figyelembe ha a vasfekvés több csoporttagot tartalmazott

2005.04.04.

Új funkció(k) beépítve:

- hálótípus projektrajz megadásának lehetősége, amivel a program oda vissza szinkronizál hálótípusok módosításakor, létrehozásakor

Módosítás:

- a scale parancs alkalmazása során a szintkóta bázisok léptéke automatikusan igazodik

Hibajavítás:

- ha a felirat objektum több mint 20 felirattagot tartalmazott (kisposstílus esetén), akkor a program mozgatás során lefagyott

- multilétránál, ha egy egy alszakasz hossza éppen hogy csak osztásköznyi volt, akkor a $ok nem írta ki a hozzátartozó értéket

2005.03.30.

Módosítás:

- csak Posfelirattagok felirat esetén a move parancs, ha ponttal lett kiválasztva a felirat objektum és csak 1 objektum lett kiválasztva, akkor csak a kiválasztott tagot mozgatja, ha window-val, vagy crossinggal lett ilyen felirat kiválasztva, akkor a felirat objektumot mozgatja. Eddig minden esetben újrafeliratozott.

- korrektebb spirálkengyel összenyilazódás a felirattal

- "Egyszerű létra" típusú létrareferencia kinyilazásának első pontjának megadásakor figyeli az ORTHO állapotát

2005.03.24.

Hibajavítás:

- a komplett vasfekvés dialógus nem mentette el a beállításokat az OK gomra, csak az OK + Mentés re

- komplett vasfekvésnél, ha körkengyelt készítettünk, kifelé fordította annak kampóját

- egyedileg felírt vasnál, ha alkalmaztuk a "csoporttag hozzáadása" parancsot, nem módosította a feliratban a darabszámot

- a vasdialógusban a változó hossz fülön nem mindig az alkalmazott kötegelésnek megfelelően jelentek meg az információk

- a vasdialógusban, ha 3D szárat tartalmazó alakra módosítottuk az aktuális vasalakot, akkor csak sima kampót csinált 3D szár helyett.

2005.03.23.

Új funkció(k) beépítve:

- a pgsep paranccsal lehetőség van a vasak pos csoport szerinti ki/be kapcsolására, ahogy ezt már a vasalási rétegnél megszokhattuk.

Módosítás:

- Ha a "Pos csoportonként elsődleges leszabási rajz" kapcsoló aktív, akkor posjelenként és poscsoportonként figyelmeztet az elsődleges leszabási rajzok hiányára

2005.03.22.

Módosítás:

- a hálóleszabási táblázatnál most abc sorrend szerint rendez, eddig a rajzban megtalálás sorrendjében szerepeltek a típusok

- gyorsabb létra pettyreferencia kirajzolás

2005.03.16.

Általános információk:

Elkezdtük írni a 4.0 hoz a historyt. A 4.0 hivatalos megjelenése óta rengeteg hibajavítás és fejlesztés történt, garantáltan nem emlékszem már valamennyire vissza, de megpróbálom a jelentősebbeket felidézni.

Új funkció(k) beépítve:

- módosítható szövegigazítás jobbra/balra

- referenciánál/vasnál a helyi menü csoporttag hozzáadása funkcióval egyszerre több tag is adható a példányhoz

- kisposos feliratnál a helyi menüből, új tagot is adhatunk, vagy törölhetünk

- létra helyi menüjében új menütag: csak létra törlése

- mutatóvonal helyi menüjében: új mutatótag az elejéhez, új mutatótag a végéhez, mutatótag törlése

- szintkóta referencia helyi menüjében: szintkóta áthelyezése adott szintre

- vasstílusnál a virtuális színeknél érvényes a BYDIAM is, így akár átmérőnként is adhatunk eltérő színt

- az intelligens objektumok lépték paraméter automatikusan változik a _scale parancs alkalmazásakor

- új opció a feliratstílusnál, aminek segítségével a régi kisposhoz hasonló, akárhány tagból álló felirat készíthető

- táblázatok szűrhetők vasalási réteg alapján

- vasalási rétegnél a posszámképzés és posszám eltolás figyelése

- táblázatok súlyozásának megadási lehetősége a vas és hálótáblázatokhoz

- újfajta létrareferencia (tetszőleges vonallánc mentén kiosztott félbuta pettysor)

- szintkótánál több magasság megadásának lehetősége (általános szintre érvényes tervnél jön jól)

- új dialógus gyors rétegváltásra (balklikk a réteg gombon)

- újabb formátumstring komponensek

- poscsoport értelmezése a vasaknál (ált beáll. szereltvas II fül)

- csavarókengyelek kezelése (ált beáll. szereltvas I fül)

- komplett vasfekvés dialógusban spirálkengyel létrehozó

- vasdialógusban a spirálkengyel többféle megadási lehetősége

- egyéb finomítások spirálügyben.

- vas és referencia helyi menüjében: automatikus kótázás, szögkótázás

- létra összenyilazódásnál a DI távolság megadásának lehetősége (szereltvas II fül)

- inteligensebb létrastretch (távmegadásos elsősorban)

- hosszú létrák (db > 500) korrekt kezelése db <= 1000 ig most jók vagyunk.

- ortho kezelése a felirat megadásának 1 pontjánál

- gyorsabb gyűjtés, regen stb...

- stb stb....